
| Lovastábor |
|
Lovastábor és tánctábor
Ezen a nyáron sok szeretettel várjuk lovardánkba azokat a pónilovasainkat, akik táborozni vágynak, illetve minden olyan iskoláskorú gyereket, aki szeretne velünk tölteni egy hetet a nyári szünetből. A tábor programjai minden nap 9:00 és 16:00 között fognak zajlani, így érdemes ez idő alatt a lovardában lenni, az érkezést egyébként 8:00-tól, a hazamenetelt pedig 17:00 körül tervezzük. A táborban minden gyermeknek napi rendszerességgel lehetősége nyílik arra, hogy lovastudásának megfelelő szinten kapjon edzést, legyen szó teljesen kezdőről, vagy haladó lovasról. Emellett alapvetően a lovak határozzák meg a napirendet, a munka után, ha meleg van megfürdetjük őket, vagy rosszabb időben leápoljuk őket, megetetjük őket, illetve ellátunk minden olyan feladatot, amely hozzátartozik a lovarda életéhez. Tekintve, hogy a ritmusérzék fontos a lovaglásnál is, és általában azok, akik örömüket lelik a lovaglásban, a táncot is szeretik, a lovas oktatást kiegészítettük táncoktatással is. Persze a jó zene emellett megalapozza jókedvünket is. Számtalan programmal készülünk, mint például manadala színezés, karkötő készítés, hajtogatás (természetesen lovacskát is megtanulunk hajtogatni),vagy a vetélkedő, amely során lovakkal kapcsolatos ismereteinket bővíthetjük. A programok nem kötelezőek, a tábori közösség is sokat fog rajta formálni, aki például a vetélkedő helyett rajzolni szeretne, vagy egyszerűen csak pihenni, nyugodtan megteheti, hiszen elsősorban a kikapcsolódást szeretnénk biztosítani a gyerekek számára. A lényeg, hogy minden táborozó nagyjából egy helyen legyen. Rossz idő esetén fedeles lovardánkban fogjuk a programokat megtartani. Az ebédet ételfutár fogja hozni (légmentesen fóliázott csomagolásban), minden táborozónak előzetesen lehetősége nyílik arra, hogy válasszon az aktuális étlap heti menüjéből. Emellett a gyerekek tízórait és uzsonnát is kapnak (szendvics, keksz, stb.). Egész nap korlátlan ásványvíz és szörp fogyasztás biztosított.
Amit a táborba hozni kell: Az időjárásnak megfelelő öltözék Hosszú nadrág, zárt cipő és póló a lovagláshoz (a póló a topok helyett az esetleges kisebb sérülések, horzsolások elkerülése miatt szükséges), na meg persze a biztonsági felszerelések, akinek van ilyene (kobakot biztosítunk) Naptej, ha süt a nap Szülői nyilatkozat az újak számára a lovagláshoz (letölthető, vagy helyben is kitölthető) Szülői nyilatkozat a nagyok számára, akik egyedül szeretnének jönni - menni Allergiákról (ha van) leírás (darázscsípés, étel, stb.)
Amit a táborba nem kell hozni: Értékek – bár csak mi leszünk a lovardában, és a bejárat is be van kamerázva, az értékekre nem lesz szükség (nincs büfé, ahol pl. pénzt lehetne költeni) a tábor ideje alatt. Az értékekért felelősséget nem tudunk vállalni.
Anyagiak: A tábor ára -HUF/hét. Ebből -Ft-ot jelentkezéskor kell fizetni, a maradék -Ft-ot pedig a tábor első napján. Az előlegre az ételrendelés miatt van szükség, így azt sajnos nem tudjuk visszaadni a rendelés leadása után.
A tábor időtartama:
Érdeklődni a következő telefonszámon lehet: +36 30 9 400 630 |
1174 Budapest,
Erdőkürt utca 13.
+36 30 9 400 630
info@ponilovarda.hu
Erdőkürt utca 13 nagyobb térképen való megjelenítése
| LOVAK-LOVASOK.HU magazin |
|